A kézműves, kézzel készített hobbik egyre népszerűbbek az emberek körében. Ennek köszönhetően rengeteg helyen megvásárolhatjuk ma már a szükséges kellékeket: sok fizikai bolt, üzlet is foglalkozik ezzel, valamint akár gyöngy webáruházból is beszerezhetjük, amire szükségünk van. Azt fogjuk megvizsgálni, hogy milyen előnyei vannak a gyöngyfűzésnek, mint hobbinak.
Az első előny, ami minden hobbira vonatkozik, hogy kikapcsolódhatunk vele, de ennek ellenére produktívak lehetünk, és készíthetünk valamit kikapcsolódásképpen is. Rengeteg olyan hobbi van, melyek „csak” szórakozásra alkalmasak, nem készítünk közben semmit. A gyöngyfűzés során ezzel szemben termékeket, tárgyakat tudunk készíteni.
Ezeket a tárgyakat aztán több célra is fel tudjuk használni. Lehet őket díszként használni, de csinálhatunk belőlük ékszereket, így ajándéknak is tökéletesek. Ha nem elajándékozni szeretnénk a gyöngyből készített termékeket, hanem eladni, akkor akár pénzt is tudunk keresni ezzel a hobbival.
A gyöngyfűzés kiváló lehetőség a kézügyesség fejlesztésére is, valamint erősíti a koncentrációt is, mivel kis elemekkel kell dolgozni közben.
Közösségi élet kiépítésére is tökéletes a gyöngyökkel való foglalkozás, mivel különböző fórumokon, csoportokban össze lehet ismerkedni hasonló érdeklődési körrel rendelkező emberekkel, akikkel akár tapasztalatokat is lehet cserélni, valamint tanácsokat is lehet megosztani egymás között.