Az Amazon cég nevét meghallva sok minden eszünkbe juthat, de a divat nem tartozik ezek közé. Még. A cég munkatársai azon dolgoznak, hogy olyan mesterséges intelligenciát fejlesszenek ki, mely képes lesz arra, hogy felismerje, reagáljon, valamint akár alakítsa is a legújabb divat trendeket.
A fejlesztés lényege az lenne, hogy pl. a közösségi médiában megjelenő trendeket az algoritmus segítségével minél gyorsabban felismerje, majd reagálni tudjon rájuk. Ennek segítségével szeretnének terjeszkedni a divat világában. Úgy működik a fejlesztés, hogy képeket vizsgál meg, melyek éppen megjelennek, valamint dominálják a közösségi média divat színtereit, és ezek alapján egy stílust határoz meg, melyet aztán értékesíteni tudnának.
Korábban is voltak már olyan próbálkozások, melyek arra irányultak, hogy meg lehessen ismerni, hogy alakul ki az éppen aktuális divat, de ez az első próbálkozás, amely ezt mesterséges intelligenciával oldaná meg.
A modern cégek most is figyelik pl. a közösségi médiát, valamint ajánlanak termékeket a korábbi közösségi média használat alapján, de nem ilyen mértékben.